Viharzóna

Viharzóna

Megnyílt Szarvas legújabb szabadulós játéka a Szarvasi Arborétumban!

Kerettörténet: Az égen sötét felhők gyülekeznek, és egyre vészesebben közeledik a vihar. Az Arborétum fái között rekedtetek, és meghalljátok, ahogy a kert szimbolikus állatai, a pávák segítségért kiáltanak. A küldetésetek biztonságos helyre juttatni őket, mielőtt lecsapna a tomboló vihar.

A játék ára 6000 ft/csapat

Helyszín: Szarvasi Arborétum
Résztvevők létszáma: 2-6 fő

Titkok Kertje

Titkok Kertje
Titkok Kertje
Kerettörténet: Valamikor, az idők kezdetén a fák, cserjék, virágok és az ember értették egymás nyelvét. Az erdő zöldjei megsúgták a vadászoknak, hol rejtőznek a túléléshez szükséges vadak, hosszan beszélgettek a tisztások gyepjén megpihenve, vagy védelmet nyújtottak a vihar elől a sűrűjükbe rejtőzőknek. Az ember cserébe megóvta a lomhullató koronákat, és csodálta az egész évben pompázó örökzöldeket.

Az évezredek során azonban egyre távolabb került egymástól a két hű barát. Az embert elsodorta a gépek és a technika áradata, és hiába szóltak hozzá a fák, hiába hívták esdeklően, többé már nem hallotta meg a kérlelő szavakat.

A természet így utolsó mentsvárához folyamodott: elrejtette titkát egy zárakkal és kulcsokkal őrzött szoba mélyére, bízva abban, hogy egykori társa újra megtalálja a hozzá vezető utat, és eleget tesz az utolsó fohászának.

A játék ára 6000 ft/csapat

Helyszín: Szarvasi Arborétum
Résztvevők létszáma: 2-6 fő

Az idő fogságában

Az idő fogságában
Megnyitottunk! Új játék várja a szabadulás szerelmeseit a lelkészi hivatal pincéjében

Kerettörténet: Szarvas legújabb kiszabadulós játékában a csapatok egy időutazáson mehetnek keresztül. A lelkészi hivatal pincéjének lépcsői a múltba vezetnek, ahol a település emblematikus épületei, ódon utcái és nagy elődei is felbukkannak. Az Evangélikus Ótemplom egykor hatalmas méretű óralapja is emlékezteti a vállalkozó szellemű játékosokat az idő múlására, amelyből ezúttal is csak 60 perc áll rendelkezésre. Az adrenalint a ketyegő idő mellett az évtizedes falak és a múltidéző környezet is fokozza, a kiutat pedig csak összehangolt csapatmunkával, leleményességgel, mindenre elszánt logikával és egy csipetnyi hittel lehet megtalálni.

A játék ára: 6000 Ft/csapat
Játékosok száma: 2-6 fő

Bejelentkezés: 06-70-389-8364
Helyszín: Szarvas, Vasút utca 10. (lelkészi hivatal)

A játékról

  • Titkok, rejtélyek, zárak, lakatok őrzik a szabadulás titkát

    Zárak, lakatok, logikai feladványok és ügyességi feladatok között kell eligazodnod, hogy megfejtsd a kert titkát, vagy kiszabadulj az idő fogságából.

    Egyetlen ellenfeled az egyre sürgetőbben ketyegő idő, amelyből összesen 60 perc áll rendelkezésedre. Megfelelő elszántsággal és egy összetartó csapattal azonban minden akadály időben legyőzhető. Fontos, hogy semmi se kerülje el a figyelmed, hiszen a termekben szinte minden tárgy jelentőséggel bír. Minden fantáziádra és sok-sok kreativitásra lesz szükséged, mert a kijárathoz vezető út számos talánnyal van kikövezve. A játék végén azonban remélhetőleg összeáll az apró láncszemekből felépített kép, és kiderítheted, mi volt a molnár utókornak szánt üzenete.

    Mi több, egyúttal megtalálhatod a végső ajtót nyitó egyetlen kulcsot.

    Kérdés, hogy vállalod-e kihívást? És ha igen, kijutsz-e a zárak és lakatok útvesztőjéből?

    További részletekért kattints a kerettörténet vagy a GYIK elnevezésű rovatunkra!

Viharzónában

Az idő fogságában